Gyakran hallani, mennyire fontos manapság az emberismeret és az önismeret. Ezzel én is egyetértek.
Akár vezetőként tekintünk csapatunk tagjaira, akár mellérendelt munkatársaikkal kerülünk kapcsolatba, vagy akár a privát életünkben fontos szerepe van annak, hogy felfedezzük, mi mozgatja a másikat, milyen erők munkálnak benne. Mi az, amitől cselekvésbe lendülnek és mi az, ami blokkolja őket.
Szerintem is nagyon fontos, hogy egy-egy nehéz, vagy nagy súllyal bíró helyzetben képesek legyünk gondolkodni ne csak a magunk, de a másik fél fejével is.
Persze tudom, ez nem mindig egyszerű, hisz magam is gyakran hallom: "Jaj én nem tudok az ő fejükkel gondolkodni!", vagy "Fogalmam sincs, hogyan tudhatom meg, hogy mi a fontos nekik."
Pedig ez nem lehetetlen. Arra van szükség, hogy kifejlesszünk egy másfajta receptort, egy különleges antennát, aminek a segítségével pár perc alatt levehetjük, hogy melyek azok a momentumok, amelyek tettre késztetik a másik felet, és a vele való kommunikáció is hatékonyabb, célravezetőbb lesz.
Miért jó Önnek, ha ismeri az embereket?
Mert ha sikerül felfedeznie a másik fél belső mozgatórugóját, akkor erre nagyon sok mindent építhet. Például használhatja ezt a tudást akkor, amikor embereket motivál.
Ha tudja, milyen nyelven kell fogalmaznia, milyen szavakat, szófordulatokat kell alkalmaznia a kommunikációja során, garantáltan jobb eredményeket érhet el akkor is, amikor egy adott cél vagy eredmény elérésére ösztönöz másokat.
Mégis, mit kell tennie?
Mindenek előtt nyitottnak kell lennie arra, hogy elfogadja az Ön normáitól, értékrendjétől eltérő viselkedésmintákat. Meg kell ismernie a különböző emberi típusokat, és azokat az erőket, amelyek a különböző típusú embereket mozgatják.
Amikor megtanulunk a másik fél nyelvén beszélni az pontosan olyan, mint amikor egy idegen nyelvet kezdünk el tanulni.
Először furcsa érzésünk van, mert az információk összekavarodnak a fejünkben. De minél többet gyakorlunk, annál inkább tisztul a kép, annál inkább helyére kerülnek a dolgok.
Gondoljon csak bele! Vajon mikor ér el nagyobb eredményeket? Ha egy olasszal a hazájában magyarul, angolul, vagy ha olaszul beszél?
Pont így van az emberekkel is.
Ha egyáltalán nem figyel arra, hogy a másik emberhez a saját nyelvén szóljon, akkor az olyan, mintha az olasszal magyarul beszélgetne. Lehet, hogy szimpatikusak lesznek egymásnak, de érteni nem biztos, hogy fogják egymást. Elbeszélnek egymás mellett.
Ha érzte már, hogy nem mindenkire tud ugyanazokkal az érvekkel hatni, de még csak próbálkozik, hogy kinek mit mondjon, hogyan tálalja a mondanivalóját, akkor már egy szinttel feljebb lépett. Most már az olaszhoz angolul próbál beszélni. Lehet, hogy bejön a stratégiája, mert az olasz egy kicsit érti az angol nyelvet. Lehet, hogy lesznek közös pontjaik. De még mindig nem biztos, hogy 100%-ban egy húron pendülnek.
Ha pedig tudja, hogy az emberek különbözőek, sőt! Azt is tudja, hogy ha eredményt szeretne elérni, akkor Önnek kell alkalmazkodnia a másik fél típusához, stílusához, és nem pedig fordítva. No, akkor az már olyan, mint amikor egy olasszal a saját hazájában olaszul beszél.
Lehet, hogy az első kísérletek még kurták-furcsák és suták lesznek. Nem lesz tökéletes a kiejtése. Nem mindig a megfelelő szavakat használja. Esetleg össze is keveri őket… De minél többet gyakorol, annál jobban fog menni. Annál szebb mondatokat tud majd mondani, annál jobban megérti a másik ember az Ön üzenetét.
Ha ismeri a másik ember típusát akkor erre bátran építhet vezetőként és magánemberként is a kommunikációja során!
Nem csak szimpátiát fog ébreszteni a másik félben, hanem kevesebb erőfeszítéssel, kevesebb konfliktus mentén éri el egyéni céljait.
Amennyiben hasznosnak, gondolatébresztőnek tartja ezt a bejegyzést, bátran nyomja meg a tetszik (vagy magyarul: Like) gombot! Köszönöm!
És most Ön következik! Ön alkalmaz valamilyen tipizálásra épülő módszert a kommunikációja során? Esetleg ösztönösen próbál közös nevezőre kerülni a másik féllel? Kérem, írja le hozzászólásban!


Ehhez a bejegyzéshez még nincs hozzászólás. Legyen Ön az első!